SzAnDiI BlOgJaA.♥



2009. november 19., csütörtök

Kiszáll a Fomra 1ből Kimi!

Nem csak a Ferrari F1 csapatnak, a Formula–1-es világbajnoki sorozatnak is búcsút int a világbajnok finn pilóta, Kimi Räikkönen - ezt menedzsere, Steve Robertson erősítette meg a Turun Sanomat finn napilapnak. Az autóversenyzéstől mégsem szakad el, a rali-vb-n és a Le Mans-i 24 órás viadalon is indulni szeretne. Felcsillant a remény, hogy 2011-ben majd visszatérhet a Red Bull színeiben.

Kiegyenesedtek a kérdőjelek Kimi Raikkönen ügyében, egy nagy klasszissal kevesebb rója a köröket a versenypályákon a 2010-es idényben. A finn menedzsmentje nem tudott megállapodni a McLaren csapattal, pedig ez lett volna az egyetlen esélye a folytatásra védencüknek. A wokingiak számára túl magas volt Räikkönen bérigénye, az álláspontok olyannyira nem közeledtek, hogy meg is szakadtak a tárgyalások.
“Ami a Formula-1-et illeti két lehetőség közül kellett választania, McLaren vagy vége. Kimi és a McLaren nem tudtak megegyezni, így biztos, hogy nem versenyez tovább a pilóta a sorozatban. Mindazonáltal 2011-ben jók az esélyei a visszatérésre, méghozzá a Red Bulllnál" - nyilatkozta Robertson.
Räikkönen annak idején 2003-ban és 2005-ben is második lett összetettben a McLarennel, kilenc futamgyőzelmet aratott, majd a 2006-os szezon után a Ferrarihoz távozott Michael Schumacher helyére. Első idényében világbajnok lett, tavaly pedig a harmadik helyen végzett. Az idei szezonban a gyengélkedő istálló egyetlen futamgyőzelmét aratta Spában.



sztem Massát kellene kib*szni onnan.akkora egy nulla,h nemigaz,de mindegy,ez nem az én tisztem.de vakaródok tőle,ez van.nyeljétek be.és most h Kimi maradt munka nélkül, és kiszáll,ááááá.mindenki,aki ismer tudja,h Kimis vagyok mióta elkezdte a Forma 1ben.ez 2001ben volt.szóval előbb bírtam a Forma 1et,mint a focit.ennyi.és Kimi nálam A PILÓTA.ennyi.most meg vége.és ettől qrvára de kiakadtam.Kimi nélkül nem ugyanaz....:(
tegnap akartam ezt kiírni,de a rádiós megszűnések letaglóztak...és nem illet ide,még ilyenről is sírni...

3 megjegyzés: