csakhogy az egyik ember én vagyok.ülök a buszon és meglátom a kövi megállóban középiskolai Legeslegemet, sírigtartójóbarátom, mindentitkomtudóját, estébé.kis mellékes:két éve ballagtunk.és felszáll a buszra elsétál mellettem és annyit nem mond: csá.
persze én miért nem köszönök rá? szimplán csak azért a nem elhanyagolható apróság miatt,amit úgy hívnak,női büszkeség,bazdmeg.ugyanis én kerestem.nemegyszer,kétszer,v háromszor írtam már rá pl face-en,h akkor talizzunk már,mert nagyon hiányzol.jó,persze-persze.taliztunk is.1 óra múlva lepattan,h hazarohan és 1 óra múlva tali.várok rá és semmi.hetekkel később én írok rá,h ez meg mivolt.megbeszéltünk egy újabb talit,el sem jött.én adok neki egy utolsó esélyt.de mondjuk én sem vagyok annnnyira időmilliomos.épp csak annnyira hiányzik,h képtelen vagyok belátni a tényt és valót.és ma volt az utolsó csepp egy többszázhektoliteres tökömtudjamiben.nemcsak miatta vagyok kibukva.hányingerem van ettől a magatartástól.ha valaki bemutat vkinek valakit,akkor az ismeri és kész.egy helót mindenképp megérdemel a buszon.ha hülyének néz akkor is.te vagy az udvarias.de az meg megint egy másik,mikor egy olyan ember vett semmibe,aki......áááá.annyira csalódtam.
Fel a fejel!!Én hányszor eljácotam ezt egy hasonló viselkedésű barátnőmell,és az benne a szómorú hogy mai napig keresem,és hivogatom nah mikor tali stb...mert egyszerüen nem akarom elfogadni azt a tényt hogy aki egykor a legjobb barátom volt most miért ilyen??!!Ez ellen mit lehet tenni??=(
VálaszTörlésén ennyit tettem,h itt kipanaszkodtam magam.innentől kezdve le-sza-rom.
VálaszTörlésja és üdv Fanniiii.♥